Welcome


Sziasztok!

Cedar Racepark -ahogyan azt a nevéből leszűrhettétek- a Gportál lóneveldés körének szolgáltat versenyeket. Ezek a versenyek többnyire kicsik, gyors lefolyásúak, éppen ezért alacsony nevezői létszámmal indulnak. Természetesen lesznek nagyobb szabású versenyek is, de azok már külön jelentősséggel rendelkeznek: magasabb nevezői létszám, értékesebb nyeremények.

Nem vagy benne biztos, hogy melyik kategóriába is nevezd be a lovadat? Szerencsére, ide kattintva megoldást találhatsz a dilemmádra. ᵔᴥᵔ

Kíváncsi vagy, hol és mi még aktív a neveldék körében? Megnyugtatlak, nem vagy egyedül ezzel a gondolattal, így hát készítettünk egy adatbázist, ahol neveldéket, tenyészeteket, versenyparkokat, illetve magánistállókat is megtalálsz.
Tovább az adatbázishoz >>

Aktív versenyek:

Lezárt versenyek:

Eredmények:

 
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Tavaszi Ménkörung

Azon túlmenőleg, hogy egy küllemverseny a méneknek, szerettem volna valami extrát is mellé, ezért arra gondoltam, hogy egy kicsit kipillanthatnánk az élet eseményei felé és egy már-már ménvizsgára hajazó versenyt kihozni belőle. Két kategória indul: a már beíratott fedezőmének és a még nem beíratott, de szeretné, ha az lenne, vagyis a ménjelöltek versenye.

Egy helyezésre csak egy ló fog kerülni, ezért is szűkítettem le egy kicsit a nevezhető lovak számát. Továbbá, most egy kicsit szétszórt voltam és előzetesen nem konzultáltam senkivel, így bármely tenyészetbe való felvétel egy előzetes megbeszélést kíván. Ezt valószínűleg az eredmények kiírása után pótlom, amennyiben ez a tenyészetek vezetőinek nem okoz kellemetlenséget.

Szabályzat

  • egy ember kategóriánként 1 lóval nevezhet
  • a táblát pls tegyétek ki a VAJ-ba, mindketten jól járunk :)
  • a képen ne takarja ki semmi a lovat
    • ezt eltekintve amúgy állhat féloldalasan is, vagy lehet mozgás közben készült kép is

Kategóriák

  • Tenyészlovak bírálata
  • Ménjelöltek versenye

Nevezési lap

Tulajdonos neve: linkeld légyszi az istállódra
Ló neve:
Kategória:
Alkategória: lovad fajtája
Galéria:
-1 egészalakos, nyeregnélküli kép, ide -    

EREDMÉNYEK

 
A design az Aemy Design munkája!

Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!